avagy töprengés a szabad információáramlásról és a kollektív bölcsességről

Bevallom, mindig is voltak fenntartásaim a kollektív bölcsességre alapozott nézetekkel szemben. Miközben meghajlok a folklórkincsek előtt, miközben a közmondásokat és szólásokat nyelvünk és gondolkodásunk legnagyobb hatóerejű építőköveinek tekintem, és miközben természetesen azt gondolom, hogy a demokráciánál jobb alapot még nem találtak ki a társadalom önszervezeződéséhez - aközben viszolygok az úgynevezett tömegkultúrától és tömegízléstől, a nagyközönség ízlésének kielégítésére szolgáló műfajoktól és termékektől, viszketegséget kapok, ha bárki a nép nevében nyilatkozik. Az irodalomban nem tekintem meghatározó tényezőnek sem a közérthetőséget, sem az olvasottságot, mint ahogy a többi művészeti ágban sem gondolom a legmagasabb fokmérőnek a népszerűséget.

 

Ugyanakkor 1) feltétlen híve vagyok az egyéni véleménynyilvánítás szabadságának és 2) messzemenően hiszek az információáramlás demokratizmusában, e kettőt összetéve pedig mégis azt kell tartanom, hogy a sok-sok egyéni vélemény összessége nem a gondolatok őskáoszát eredményezi, hanem egy gazdag halmazt, amelyben létezhet olyan – magának a halmaznak a jellegéből fakadó – rendező elv, amely alkalmas az egymást erősítő vagy éppen kioltó, egymást kiegészítő és árnyaló vélemények (halmazelemek) strukturálására, miáltal a rendszer egésze kifejtheti önmagából a valóban értékeset.

 

Ha nem hinnék ebben, akkor nem blogolnék, nem olvasnék és kommentálnék blogokat – s nem gondolnám azt, hogy a Linktér a maga módján igen hatékonyan elősegítheti ennek a struktúrának a kialakítását.

 

Ugyanakkor fogalmam sincs, mi fogja megóvni a kezdeményezést a bulvárosodástól. Ha demokratikusan fog működni, akkor perceken belül mindent felzabál a sztárvilág, az erotika, a popkultúra. Ha moderálni fogják, akkor pedig már nem demokratikus.

 

Ez a baj a kollektív bölcsességgel. Hogy hajlamos a kollektív stupiditás alakjában megmutatkozni